Augusztus elején egy metafizikai kalandot hirdettem itt a blogon, amit egy széles közönséget bevonó kísérletnek szántam annak igazolására, hogy a világ történései és a személyes élmények meghatározott minták és ciklikus ismétlődés szerint zajlanak. Ugyan többen ígérték, mindössze öten küldték el a naplójukat, ami statisztikai szempontból nem számottevő minta a módszer működésének tudományos igényességű, alapos, minőségi kiértékeléshez. Ám még e néhány napló is érdekes megállapításokhoz vezetett. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki részt vett e valóság-túrán. Bízom benne, hogy számukra is tanulságos volt, jobban megismerhették önmagukat e tartalmas és tevékeny hónap során. Legközelebb, azaz kilenc év múlva igyekszem majd könnyebben és gyorsabban kitölthető kérdőíveket gyártani, úgy remélhetően több adat érkezik majd.

Lássuk az eredményeket, kezdve a világ eseményeivel, majd rátérve az öt fő személyes élményeinek összevetésére!

„Az a gondolat, hogy a véletlennek szándékot tulajdonítsunk, vagy az abszurditás csúcsa, vagy a mélyértelműség legmélye – ez attól függ, mit értünk rajta.”
/ Arthur Schopenhauer, Az ember sorsában felfedezhető tervszerűség /

Híresemények

A 9 Csillag Ki módszer szerint a világegyetemben 9 évente, adott éven belül 9 havonta, adott hónapon belül pedig 9 naponta ismétlődik egy minta, amelyet a 洛書 Loushu bűvös négyzetből lehet kiolvasni. Ez a matematikai elvekre és leginkább a Yijing tanaira épülő eszköz kilenc számmal (ún. csillagokkal) szemlélteti a változásokat, 1-9 számozva az egyes mezőket is. Minden időperiódusban (kettősóránként, naponta, havonta, évente, 9-évente, 81-évente stb.) az adott időperiódust képviselő kilenc szám a következő számnak megfelelő Luoshu-mezőbe kerül: amelyik szám az 1-es mezőben volt, az a következő ciklusban a 2-es mezőbe kerül, ami a 2-es mezőben volt, az pedig a 3-as mezőbe s így tovább. 2013. augusztus 7. 08:21 (UTC) és 2013. szeptember 7. 11:17 (UTC) között a Luoshu négyzetben az évi és havi csillagok azonos mezőben álltak, mert a ciklus központi száma az 5-ös volt, azaz az évi és havi minta megegyezett a mezők által adódó mintával – a változó mintákat így a napi ciklusok jelezték (meg persze a kettősórai, illetve a nagyobb ciklusok, ám ezeket most mellőztük).

Ha a megfigyelt eseményeket a kilencféle nap szerint csoportosítjuk, hamar előtűnnek bizonyos visszatérő elemek, illetve a látszólag különböző történések között is könnyebb lényegi hasonlóságon alapuló kapcsolatot felfedezni. Egymástól látszólag független történések különös egybeesését Carl Gustav Jung szinkronicitásnak¹ nevezte, ami véleménye szerint a világegyetem működési elve, a hagyományos értelemben vett ok-okozati összefüggésektől független törvény. Tudományos módszerekkel korábban Paul Kammerer, osztrák biológus kutatta behatóan (némiképp talán megszállottan is) az egybeesések sorozatos előfordulását, visszatérő jellegét a szerialitás-elemzései² során. Később pedig a kvantumfizikusokat foglalkoztatta ez a titokzatos, oksági viszonyt nélkülöző jelenség: Rupert Sheldrake formáló mezői³, Wolfgang Pauli háttérfizikája⁴, Albert Einstein, Borisz Podolszkij és Nathan Rosen EPR-paradoxonára⁵ adott holisztikus válasz Niels Bohrtól⁶ és annak kísérletekkel való igazolása John Stewart Bell által⁷, David Bohm implicit rendje és holografikus világszemlélete⁸, illetve Erwin Schrödinger kvantumösszefonódása⁹ – csak hogy a legismertebbeket említsem. Hraskó Péter magyar fizikustól olvashatjuk a Bell-tétel összefoglalójaként:

„a kvantumelméletben egyetlen egységnek (vagyis egy rendszernek) kell tekinteni minden olyan rendszert, amelynek elemei valamikor közvetlen kölcsönhatásban voltak, függetlenül attól, hogy időközben a részek eltávolodtak egymástól.” (Hraskó, 1984)

A kínai metafizikára vetítve mindez azzal állítható párhuzamba, hogy a jobb oldali ábrán látható ún. bináris keletkezési modell¹⁰ folytán a világegyetemben megnyilvánuló események magukban hordozzák a valóság ősképeinek (兩儀 yin és yang kettőssége, 四象 négy alapkép, 五行 öt változási állapot, 八卦 nyolc ősjel, 九星 a Luoshu kilenc csillaga, 六十四卦 hatvannégy ősjel) egységes rendszerét. Az összes létező jelenség (萬物 wàn​wù) – legyen az kézzelfogható vagy megfoghatatlan – visszavezethető egy bizonyos ősképre, illetve több őskép meghatározott kölcsönhatására. Ez persze nem azt jelenti, hogy a kvantumfizikai és metafizikai jelenségek vagy törvények azonosak lennének, ám az alapelvek közösnek tűnnek; paradox módon a hasonlóságuk és a különbözőségük egyaránt kulcs a valóság működésének megfejtéséhez.

Az alábbi táblázat világosan mutatja a történések 9-napos ciklikus szerint ismétlődő jellegét a megfigyelt hónap során, illetve az adott nap uralkodó tendenciáit, amelyek a lehetséges eseményekről tájékoztathatják a sorsfejtőt. Természetesen más jelentős események is történtek, a táblázat elsősorban a visszatérő mintázatra összpontosít. Megjegyzendő, hogy a 9 Csillag Ki-vel nem csupán a balesetek, katasztrófák, erőszakos cselekmények tárhatóak fel, hanem minden – bár a hírközlők számára ezek rendszerint kevésbé fontosak, nem kerülnek bele a hírekbe (szerencsére akad örömteli ellenpélda is). Továbbá, szinte bármely más hónap vagy év során történnek ilyen – vagy akár súlyosabb – megrázó, tragikus események, nem az a közkeletű tévhit a magyarázat az előfordulásukra, sem a visszatérő jellegükre, hogy a Sárga 5-ös központi helyen áll.

Az adott nap sorszámára kattintva megjelenik a kapcsolódó évi-havi-napi mintát kifejező Luoshu négyzet.

A közúti balesetek és a lövöldözések nem igazán jelentős példák, ha felületesen szemléljük őket, hiszen már csak a táblázatból is látható, hogy a kilencfajta napból hétféle napon történt gépjárműbaleset, sőt, nem visszatérőként szinte minden nap történnek ilyenek. Alaposabban szemügyre véve azonban a Luoshu mezők és csillagok közötti összefüggéseket, kiolvashatóak egyéb részletek is, amelyek már rámutatnak a történés egyedi, egyéb balesetektől megkülönböztető mintázatára. Továbbá, a „busz árokban köt ki” eseteken kívül valódi visszatérő jelenségnek nem is mindig nevezhetjük ezeket a példákat, mert ritkán adódik nagy mértékű hasonlóság közöttük. Ennek ellenére ugyanaz a dinamika írja le ezeket az eseményeket, mivel több dolog ugyanannak az ősképnek a megnyilvánulása (pl. éles kanyar, árok, folyó, balesetveszély mind az 1-es csillag analógiái) – a 6-os csillag (autó, busz, motor) pedig ebbe, mint „közegbe” került. Olykor egyéb csillagok is közrejátszanak (ld. a rendőrautó és villamos esetében a havi vagy évi 3-as csillag).

Látható, hogy a csillagok – mint mozgó, tevékeny elemei a rendszernek – képviselik az alanyt, a trigramok neveivel jelzett Luoshu-mezők és a mezőben lévő többi csillag pedig a közeget, körülményeket, amibe az alanyok belekerülnek (pl. 6→1/Kan: busz₆ kicsúszik az árokba₁; 9→4/Xun: a tűz₉ keletkezik a repülőgépben₄; 9→2/Kun: a tűz₉ eléri a lakóházakat₂; 7→2/Kun: hajó₇ nekimegy a zátonynak₂; 6→2/Kun: lövöldöző₆ bemegy a házba₂; stb.). Ezeken kívül más dinamikára is utalhat (pl. összetétel), ám a fenti példákban ez nem mutatkozik meg. A vizsgált hónap során az évi és havi csillagok a saját Luoshu mezőjükben voltak, így legtöbbször szinte lehetetlen elkülöníteni, hogy az esemény szemléltetésében a mező vagy a vele azonos minőséget megjelenítő évi/havi csillagok játszottak-e szerepet.

Amikor a csillagok egymással szemközti helyzete írja le a történéseket, akkor valamilyen vonatkozási viszony fedezhető fel, ami sokszor alany-állítmány vagy alany-tárgy kapcsolatként is megfogalmazható (pl. gépjármű₆ balesetet₁ szenved vagy repülőgép₄ okoz tüzet₉), de olykor csupán lazább, közvetettebb, nem cselekvő viszonyban van a szemközti csillag által megjelenített tényező, amit sokszor jelzős szerkezetként olvashatunk ki (pl. 6↔7: katonai₆ hajó₇; 6↔4: bombázó₆ repülő₄; 6↔9: királyi őrséget₉ szállító busz₆). Ezeken kívül más dinamikára (pl. szembenállás, eltávolodás vmitől stb.) is utalhat, ám a fenti példákban ez nem mutatkozik meg.

Az egyes csillagok és Luoshu-mezők tulajdonságait részletesebben taglalja ez a 9 Csillag Ki tananyag, illetve a szerző (Heluo) blogján található írások, éves kiértékelések is segítenek elmélyíteni az ismereteinket a témában.

„Ami megtörténhet, mind megtörténik. Ez a kvantummechanika. De ez nem jelenti azt, hogy minden megtörténik. A fizika többi ága ugyanis azt írja le, mi történhet meg, és mi nem. A fizika tehát azt mondja nekünk, hogy végül minden a geometriára és az elemi részecskék kölcsönhatásaira szűkül le. És a dolgok csak akkor történhetnek meg, ha e kölcsönhatások tökéletes egyensúlyban vannak.”
/ Garrett Lisi, a mindenség elméletéről tartott TED-előadásában /

folytatása következik...

Megjegyzések:

Alábbi jegyzeteim nagy mértékben épülnek Allan Combs és Mark Holland professzorok művére (Synchronicity: Through the Eyes of Science, Myth and the Trickster, 1990), amely megjelent magyarul is az Édesvíz Kiadó gondozásában (Szinkronicitás – Egybeesések a tudomány és a legendák történetében, 1997).

^ [1] Jung számos különböző, de egyidejűleg bekövetkezett esemény között jelképeken, álmokon és egyéb elvont összefüggéseken keresztüli kapcsolatot ismert fel, s mélyebb, lélektani hátteret feltételezett mögöttük. E szinkronisztikus jelenségek tehát egyrészt az emberi tudattalanban (archetípusok, ősjelképek, gondolatvilág), másrészt a fizikai valóságban (események) nyilvánultak meg, és legtöbbször sorsfordító hatásúak voltak az egyén számára. A kettő között ok-okozati összefüggés nem értelmezhető sem a lélektan, sem a klasszikus fizika ismert törvényei szerint. (C. G. Jung: Synchronicity. An acausal connecting principle, 1973) Allan Combs és Mark Holland a szinkronicitásról szóló könyvükben ezt írják: „Jung hitt abban, hogy a szinkronicitás kaput nyit egy olyan valóságra, amely – Bohm implicit rendjéhez hasonlóan – egyesíti a tudati és az agyagi világot. Középkori kifejezéssel unus mundusnak (egy világnak) nevezte el a két valóság e közös alapját.” Az ókori természetfilozófiában, a világegyetem anyagát („testét”) alkotó négy őselemet összefűző köteléket a püthagoreusok a dolgokon belül létező, azokat belülről meghatározó arányosságban látták.
^ [2] Paul Kammerer Das Gesetz der Serie (‘A sorozatok törvénye’, 1919) c. könyvében közölte a már fiatal kora óta, pontos nyilvántartás szerint gyűjtögetett példákat, kereken száz beszámolót a hasonló események bekövetkezésének egyidejűségéről. Könyve második felében az egybeesések sorozatait rendszerezi, megkülönböztetve őket számos szempont szerint (pl. visszatérő, szakaszos, homológ, analóg stb.). Többek között rámutatott arra is, hogy az ismétlődések a természeti körforgásokhoz, illetve hullámokhoz hasonló hegy-völgy mintát követnek. Ez egybevág a 9 Csillag Ki módszerben megfigyelhető ciklikusság és yin-yang váltakozás elveivel: a Luoshu középső mezőjében lévő csillagok hol kiemelik, előtérbe tolják, hol eltüntetik, háttérbe húzzák az általuk képviselt dolgokat. Sajnos a Kammerer munkáját igazolandó kísérletek az első világháború zűrzavarában megsemmisültek, eredményeit többnyire keményen és elítélően bírálták, személyét megalázták, lerombolták a hírnevét – végül öngyilkosságba kergették. Csak 45 (azaz ötször 9 !) évvel később, a magyar származású újságíró, Kösztler Artúr (Arthur Koestler) életrajzi regénye nyomán tisztázódhatott Kammerer forradalmi, bár tragikus fordulatot vett munkássága (lásd A. Koestler: The Case of the Midwife Toad, ‘A dajkabéka esete’, 1971). Kösztler szerint annak idején Einstein is elismerte a kutatás jelentőségét: „érdekfeszítő s cseppet sem abszurd” (lásd A. K.: The Roots of Coincidence, ‘A vak véletlen gyökerei’, 1972). Kösztler művei magyar nyelven Makovecz Benjamin fordításában jelentek meg az Európa Kiadó gondozásában, 2002-ben.
^ [3] Sheldrake ugyan nem volt fizikus, ám a morfogenikus mezők létezését feltételező meglátásai nagy mértékben hatottak a kvantumelmélet fejlődésére. Elképzelésének középpontjában azok a mindent átfogó (holisztikus) erőmezők állnak, melyek a különböző fajok egyedeinek fejlődését szabályozzák, hasonlóan az emberi gondolkodást átható jungi kollektív tudattalanhoz. Épp olyan egyetemes, az oksági lánctól és az elfoglalt helytől független vezérlő elvek ezek, mint amelyek a szinkronicitás hátterében is állhatnak. David Bohm a Sheldrake-kel folytatott beszélgetéseiben azt szűrte le, hogy a formáló mezők működése több tekintetben hasonlóságot mutat az ő kvantumpotenciál fogalmával (non-lokalitás, akauzalitás, holisztikusság). László Ervin rendszerelmélete szerint Bohm mikrovilágban felismert hullámai a makrovilágban összetett mezőkké fonódnak össze, amelyeknek már közvetlen befolyásuk van a hétköznapi valóság összetett eseményeire (L. Ervin: Kozmikus kapcsolatok, 1996).
^ [4] Wolfgang Pauli a kvantummechanika egyik megalapozója, legjelentősebb felismerése a Pauli-féle kizárási elv. Kevéssé ismert, hogy C. G. Jung páciense, később pedig munkatársa is volt. 1948. április 24-én, a C. G. Jung Institute alapításánál egybeesések „özöne” érte: a jelenlétében megmagyarázhatatlanul felborult egy kínai váza, és kiömlött belőle a víz. Ekkor az a gondolata támadt, hogy jelképes értelemben neki is „ki kellene öntenie a benső vizet” (Ich sollte innen Wasser ausgiessen), azaz elképzeléseit a fizika száraz szaknyelve helyett közérthetőbb, természetes nyelven bemutatni, meglelni azok lélektani eredetét az „egységes pszichofizikai valóság” (die psychophysische Einheitswirklichkeit – avagy Jung szavaival: unus mundus, „az egyesült világ”) megteremtése érdekében. Ez vezetett a Hintergrundsphysik (‘Háttérfizika’, 1948) című esszéje megírásához, melyben – a fizikustársadalomból jóformán egyedül – Jung szinkronicitás-elméletének jelentőségét hangsúlyozza, illetve a yin és yang ősi poláris ellentétpárra mint egymást kölcsönösen kiegészítő (vagy kizáró) elvre hivatkozik. Véleményem szerint a yin-yang elv e kölcsönösségen alapuló megközelítése azért is figyelemreméltó, mert még sokáig egyáltalán nem ez volt jellemző a nyugaton népszerűsített ezoterikus művekben, nemhogy a tudományos körökben! Később Junggal közösen, hosszas levelezések mellett, írtak egy könyvet is a természettudományok és az emberi lélektan egymást kölcsönösen kiegészítő kapcsolatáról: Naturerklärung und Psyche (‘A természet és lélek magyarázata’, 1952) címmel. Ekként viszonyul egymáshoz a természet-lélek, test-szellem, anyag-antianyag, kémia-alkémia, csillagászat-csillagfejtés, számelmélet-számmisztika stb. Ebben az köszön vissza, amit a kvantummechanikában Niels Bohr komplementaritási elvnek nevez (1927, Como): az egymásnak klasszikusan ellentmondó képek valójában egymást kölcsönösen kiegészítik (például lehet valami nem elgondolható, mégis tapasztalható; a kvantummező bizonyos helyzetben részecskeként, máskor hullámként viselkedik). Pauliról egyébként egy parajelenségszerű hatást is elneveztek (ami nem azonos a Pauli-elvvel!), mert az osztrák elméleti fizikus jelenlétében hajlamosak voltak meghibásodni a kísérleti berendezések, érintés nélkül megmozdulni bizonyos tárgyak (pl. a vízzel teli kínai virágváza).
^ [5] Egy elemi részecske elbomlásakor keletkező két részecske között, egymástól való eltávolodásuk után is fennálló kapcsolatot kutatták ők hárman. 1935-ben leírt gondolatkísérletükben úgy vélték, hogy Heisenberg-féle határozatlansági elv paradox módon „megkerülhető”, ha az egyik részecske sebességét, a másik részecske helyzetét mérik, mert e két mérés alapján a másik részecske adatairól is egyszerre tájékozódhatnak. Einstein célja az volt, hogy bebizonyítsa: a kvantumelmélet még nem teljes.
^ [6] Bohr szerint az EPR-paradoxon önkényesen választotta külön a két részecske méréseit, valójában mindvégig kölcsönösen összefüggő (komplementer) részecskékről van szó, nem élnek „önálló” életet – így azáltal, hogy az egyik darabkán mérést végeznek, megzavarják a másik darabka vonatkozási rendszerét. Akárcsak a yin és a yang, kölcsönösen kiegészítik egymást: nem változhat az egyik anélkül, hogy a másik ne változzon. Továbbá párhuzamba állítható azzal a metafizikai elvvel is, hogy a vizsgálat tárgyával szemközti elemek is kölcsönösen összefüggenek, nem hagyhatóak figyelmen kívül: a Luoshu négyzetben az egymással szemközti mezők csillagai kölcsönösen egymásra hatnak, akárcsak a Négypilléres Sorsfejtésben vagy a nyugati asztrológiában az egymással szemközti zodiákusjegyek.
^ [7] Bell levezetett egy matematikai feltételt (Bell-tétel), ami igazolja, hogy a szétsugárzás előtti állapotból keletkező részecskék akkor is kapcsolatban maradnak, ha a térben már igen távol kerültek egymástól. Ez a kapcsolat az elfoglalt helytől független (non-lokális) és ok-okozati alapon nem értelmezhető (akauzális), azon túlmutató elv létezésére utal. Egyszerűbben megfogalmazva és némiképp általánosítva: a fizikai valóság törvényei megengedik, hogy térben és okságilag egymástól független események között is fennálljon szoros összefüggés (korreláció).
^ [8] Bohm másképp közelített Bell megállapításához: szerinte egy szétsugárzott részecske két darabkája valójában ugyanaz az egyetlen részecske – csak más szemszögből megfigyelve. Valóságszemléletében megkülönböztette az explicit rend (a kifejeződött, hétköznapi valóság) és az implicit rend (a látszat mögött rejlő, burkolt, holografikus valóság) fogalmát. Az implicit rendben olykor a térben-időben egymástól távolabbi, oksági láncolat nélküli történések szorosabban összefügghetnek, mint a közelebbiek. A világegyetemre mint hatalmas fénytóra tekintett, amelyekből hullámok terjednek szét mindenfelé, egymásba hatolva összetettebbé válnak. Egyes hullámok tartósabb formációkká (pl. szilárd objektumokká) fejlődnek, mások tünékenyebbek (pl. sugárzások). Ezt a jelenséget holomozgásnak nevezte, utalva a hologramra, amelynek bármekkora szelete a teljes képet tükrözi, azaz a rész mindig magában hordozza az egészet. „Végső soron az egész világmindenséget (beleértve valamennyi részecskét, amelyekből a kísérletező teste, a laboratórium és a berendezések stb. felépülnek) részekre nem bontható teljességnek kell tartanunk, amelyben nincs különösebb jelentősége az egyes részek megkülönböztetésének.” (D. Bohm: Wholeness and the implicate order, 1980). A 9 Csillag Ki módszerre vetítve mindez azzal állítható párhuzamba, hogy számos különböző jelenség lehet ugyanannak az ősképnek a megnyilvánulása; például a víz, a veszély, a vér, a csontok, a mélység, a hiány, az éjfél, a szex, a zuhanás, a tolvajlás stb. a mind magában hordozzák ugyanannak az ősképnek (1-es csillag) a lényegét, így bizonyos értelemben nem különbözőek, teljes egységet alkotnak. Azonban minél összetettebb egy megnyilvánulás, annál távolabb esik az eredeti egységtől, annál kevésbé tiszta és egyértelmű a lényegiségének felismerése.
Tőle függetlenül, idegélettani kutatások alapján az osztrák Karl Pribram is ugyanarra a következtetésre jutott: az érzékelésünk és emlékezetünk – így az észlelt valóság is – agyunk holografikus kivetülése (K. P.: The holographic hypothesis of brain function. 1984). Pribram szerint ha felismerjük ezt, és holografikus szemlélettel tekintünk a világra, a szinkronicitás és más „természetfölöttinek” tartott jelenség magyarázatra lelhet.
Bohm elképzelései ihlették Michael Talbot The Holographic Universe (magyarul megjelent: M. T.: Holografikus univerzum, Ez Van Kiadó, 2009) c. könyvét is. Talbot ebben két másik fizikusra is hivatkozik, akik támogatták Jung elméletét: Paul Davies, aki szerint nemlokális kvantumjelenségek a szinkronicitás bizonyos formái (Paul Davies: The Cosmic Blueprint, 1988), illetve F. David Peat, aki szerint a szinkronicitás feltárja az anyagi világ és a tudatosság közötti elválasztottság hiányát, káprázattermészetét (F. David Peat: Synchronicity – The Bridge between Mind and Matter, 1987). Peat szerint az egybeesések tulajdonképpen „‘hibák’ a valóság szövetében, pillanatnyi repedések, amelyek megengedik nekünk, hogy egy futó pillantást vessünk az egész természet alapjául szolgáló hatalmas és egységes rendezettségre” (Talbot, 1991; 65. oldal).
A holografikus világegyetem elképzelését matematikai vonatkozásban a fraktálok tükrözik vissza: minden egyes apró rész magában hordozza a teljes egészet; a fraktálalakzatok önszerveződő módon a végtelenségig ismétlik meghatározott mintázatukat, önmaguk pontos mását önmagukon belül.
^ [9] Az EPR-dolgozatra válaszolva, Schrödinger levelet írt Einsteinnek, amelyben összefonódásnak (Verschränkung) nevezte a kísérletben megállapított jelenséget, ami „két részecske összefüggését írja le, amelyek valaha kölcsönhatásban voltak, ám szétválasztódtak”.
^ [10] Bővebb magyarázatokkal ellátott leírás Ni Hua-Ching: I Ching, A Változások Könyve és a változatlan igazság (Lunarimpex Kiadó, 2006; 11-38. oldal) c. könyvében olvasható. Lásd ugyanezt a modellt a hexagrammokkal kiegészítve (Shao Yong sorrendje), továbbá Tony Smith honlapján körkörös, illetve gömb szerkezetű bemutatással Drasny József Yi-gömb c. munkájában (a legfrissebb, 2012-es változat angol nyelven, letölthető PDF-ben (az hivatkozott rész a 15-38. oldalakon található); magyarul 2005-ben jelent meg a mű egy korábbi változata a Szenzár Kiadó gondozásában).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.