Az utóbbi időben a szokásostól is kevesebb alkalmam nyílt bejegyzéseket írni, de azért zajlottak a dolgok a háttérben, születtek művek, történtek felfedezések (többségükről a Facebook oldalon beszámoltam már), amelyekről most rövid hírek formájában emlékeznék meg...

Viziőz agyarak a Dawenkou kultúrábólA 易經 Yijing (I Ching; Változások Könyve) által bemutatott ősjelekről (trigramok, hexagramok) úgy tartják, hogy a Nyugati Zhou dinasztia korából (i.e. 1046–771) származnak, eredetileg a könyvet is Zhou Változásainak (周易 Zhouyi) nevezték, a hexagramokat magyarázó történetek is leginkább e korra utalnak. A bal oldali képen látható, víziőz (獐) agyarából készült kőkori tárgyat 2007-ben a kínai Shangdong provinciában végzett ásatásokon találták. Korát a 大汶口文化 Dawenkou-műveltség idejére (i.e. 4100 – 2600) teszik. Világosan láthatóak, hogy a belevésett vonalak a Yijing rendszerében (is) használatos jósjelet ábrázolnak (Dörgés a Föld jelen, vagyis a 豫 / Lelkesültség hexagramja; vagy a „szarvak” felől nézve a Föld a Hegy jelen, 谦 Qiān / Szerénység hexagramja). A trigramok alatti (vagy feletti) véset ⫩ feltehetően a „felső” (上, ⫠) és „alsó (下, ⫟) jelentésű írásjegyek ősi változata lehet, utalva arra, hogy a két trigram együtt, hexagramként értelmezendő.
Ha a kormeghatározás pontos, elég egyértelműen évezredekkel korábbi eredetű lehet a valóság változásait bináris rendszerben leíró jövendölési módszer! (Aki ért kínaiul, itt olvashat még a tárgyról és egyéb kozmológiai vonatkozásokról.)

Bronzkori, nagyjából 1750 éves romok között találtak rovott köveket a 抚仙湖 Fuxian-tó mélyén, a vésetek a Napot s a Holdat ábrázolták trigramok, valamint női és férfi nemiszervek ábráinak társaságában.

Jövendölés témájában még tavaly év végén készült egy fordításom, Joseph Yu, a FSRC alapítója ingyenesen közzétett tanításainak anyagából. Ez az egyik legősibb jövendölési módszer nevét viseli, de igazából nincs semmi köze a gyakorlatában hozzá, igen hétköznapi szintű, így „kis” Liu Ren (小六壬 Xiǎo Liùrén) a neve – innen letölthető a bemutató. A régi korok embere jóformán bármikor elvégezhetett számításokat a saját tenyerén, akár rejtve is, nem kellett összetett eszközöket magával cipelnie, hogy egy gyors helyzetkiértékelést tehessen valamelyik jövendölési módszer segítségével. Erről a tenyeres megközelítésről tervezek még írni bővebben is. Szabadon felhasználható tanulási célra, de terjeszteni csak a szerző megjelölésével engedélyezett!

Ez az online alkalmazás pedig az eredeti, „nagy” Liu Ren (大六壬 Liùrén) módszer számításaihoz és a képletábrák értelmezéséhez nyújthat hasznos eszközt – magyar nyelven elsőként (fordítás szintén tőlem)! Tartalmaz négypilléres sorsfejtés, qimendunjia, xuankong dagua és yijing vonatkozásokat is, tehát egy igen széleskörű jövendölési kellék lehet a szakértők kezében.

Feng Shui témájában is készült egy fordításom, mégpedig Heluo tananyagából kiemelt részletről: a repülő csillagok időszerűségéhez fűződő tévhiteket és a helyes alkalmazási gyakorlatot mutatja be részletesen, ésszerűen levezetve, egyetemes alapelvekből kiindulva. Az 56 oldalas mű leginkább a szakmabelieknek készült, de a laikus érdeklődők is beláthatják, mintegy intő példaként, hogy a Feng Shui nem színekkel és szimbólumokkal való játék vagy szobrocskák rakosgatása, hanem elég összetett metafizikai tudomány.

A Facebook megosztások számából ítélve nagy sikert aratott a Ming-kori szerző írásából készült, különféle teázási helyzetekről szóló fordításom is. Ajánlom tea előtt, tea közben és tea után! ;)

Érdemes elolvasni Csögyam Trungpa tanítását a bizalomról (szintén fordítás). Sokan jó dolgokban bíznak, ám a kedvezőtlen(nek látszó) dolgokból is tanulhatunk, megértve üzenetüket, felismerve valódi lényegiségüket. A valódi bizalom nem a sikerben való hit, hanem egy folyamatos kapcsolat a világegyetemmel, a teljes valósággal – bizalom abban, hogy „ami felmegy, annak le is kell jönnie”. Siker után jöhet kudarc, kudarc után jöhet siker. Ez a kapcsolat (tkp. összhang a világegyetemmel) oltalmazhat a szükségtelen károktól, feltárhatja a szerepünket, s a feladatunkat leginkább betöltő állapot felé terelhet minket – hiszen a valóság üzenete így mindig elérhető és érthető számunkra.

És végül időjárás... :)

LuoShu számok 2014 november havábanJelenleg a 甲午 Fa-Ló évének 乙亥 Fa-Disznó havában járunk, az év központi száma a Zöld 4-es, a hónap központi száma a Fehér 8-as.

Ennek kapcsán a 9 Csillag Ki módszerrel azt olvashatjuk ki a Luoshu bűvös négyzetből, az események súlypontját jelölő Sárga 5-ös mellett található számok és a négyzet fontos tengelyei alapján, hogy:

Kapcsolatok4 vízválasztópontjára8 értünk, az új lehetőségek kapujához8, sorsfordulóponthoz, e hónapban a feladatunk megválogatni, hátrahagyni mindazokat a szerződéseket4, kötelékeket4, kapcsolatokat4, amelyek nem tarthatnak velünk a következő ciklusban, mert nem lennénk egymás javára tovább. Most egy-egy határozott NEM! előrébb vihet, mint az esetleg szokássá vált helyeslés és beleegyezés. Jogi-állami ügyekkel, törvényhozással6 kapcsolatos hazugságokról, csalásokról7-1 zsonghat és tüntethet6 a tömeg2, le-lerántva a leplet9 a káprázatról, a rejtegetett titkokról (s itt most nem csak a hazai történésekre gondolok), s új, tisztább úton indulhat el3, ha képes szakítani a régi rendszerrel, a tűrhetetlen visszásságokkal, a hiteles, igaz hozzáállást választva. A nyugati asztrológia is régóta zajló változások újabb fordulópontjára hívhatja fel a figyelmet... szóval tegyünk érte, hogy minél felkészültebbek legyünk, amikor a személyünknek szóló tényleges fordulat megtörténik az életünkben.

A Facebookon havonta kétszer rövid bejegyzés jelenik meg az épp folyó napévszakaszról, illetve annak ötnapos időszakairól (pentádjairól). Legutóbb a Tél kezdetéről (立冬 Lì Dōng) volt szó, amely november 7-én, világidő szerint 12:07-kor vette kezdetét, amikor is beléptünk a 乙亥 Fa-Disznó havába. Ez a hónap energetikailag egy kis hűsítést hozhat a tüzes Ló évébe, de azért kis hazánkban még úgy tűnik, kiélvezhetjük a napsütéses jó időt. Legközelebb november 22-én lesz szó a 小雪 Xiǎo Xuě (Kis Hó) napévszakaszról.

A bejegyzés trackback címe:

https://valosagtura.blog.hu/api/trackback/id/tr166899339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása