Élt egyszer Kínában egy földműves. Volt egy szép lova, amellyel a földön dolgozgatott. Egy nap a ló elszabadult, s eltűnt a dombok közt. Jöttek este a szomszédok kifejezni sajnálatukat:
– Jaj, hát micsoda szerencsétlenség ez!
A földműves csak ennyit mondott: – Talán.

Néhány hét múlva a ló visszatért a dombok közül egy ménes vadlóval. Jöttek másnap a szomszédok kifejezni örömüket: – Hát nem csodálatos szerencse ez?
A földműves csak ennyit mondott: – Talán.

Aztán földműves fia megpróbálta betörni az egyik vadlovat, de leesett, és eltörte a lábát. Jöttek este a szomszédok kifejezni sajnálatukat:
– Jaj, hát micsoda szerencsétlenség ez!
A földműves csak ennyit mondott: – Talán.

Néhány hét múlva bevonult a hadsereg a faluba, és besoroztak minden hadra fogható fiatalembert. Amikor az idős földműves fiát a törött lábával meglátták, lehagyták a listáról. Jöttek másnap a szomszédok kifejezni örömüket: – Hát nem csodálatos szerencse ez?
A földműves ismét csak ennyit mondott: – Talán.

Alan Watts: Tao – The Watercourse Way
Pantheon Books, New York, 1973

Ami bizonyos: minden döntésünknek s tettünknek van következménye.
Ami nem bizonyos: a következmény jó-e vagy rossz-e.

Sorsunk működése nem csupán „jó” és „rossz” címkék szerint zajlik. A körülményeink alakulása nem pusztán kedvező vagy kedvezőtlen, szerencsés vagy szerencsétlen. A megélésük lehet az. Hozzáállásunkat azonban mi választjuk. Tudatosan dönthetünk úgy, hogy nem tekintjük kedvezőtlennek a történteket, nem aggódunk, tépelődünk egy lehetséges baj miatt, s nem bánkódunk egy már elkövetett tettünk miatt – hiszen a jövendő nem kőbe vésett, a múlt pedig már megtörtént. A szerencse forgandó. Később következhet jó is egy korábban rossznak vélt döntésből. Egy eleinte jónak tűnő döntés később rossz következményekbe is torkollhat.

Nem az számít, hogy most jó-e (az rövidlátás), vagy hogy valamikor majd jó lesz-e (ezek csak ígéretek)...

A kvantum-szuperpozíció szerint egy kvantummechanikai rendszer helyzete egyidejűleg kétféle is lehet (pl. van-nincs) – v.ö. Schrödinger macskája. A részecske addig marad ebben a kettős állapotban, amíg valamilyen módon meg nem állapítjuk, hogy valójában milyen állapotban van. Mindaddig, amíg meg nem tapasztalunk valamit, annak a valaminek az állapota nem eldöntött.

Amikor valami „jó” történik velünk, hajlamosak lehetünk úgy vélni, ez után csak jó dolog történhet. Ám semmi sem tart örökké, minden változik. Tudatosan dönthetünk úgy, hogy miután feltöltődtünk a „jó” élménnyel, felkészülünk a változás lehetőségére, megóvjuk tartalékainkat és nem szórjuk el örömittasan (lásd szórakozás), így védettebben, magabiztosabban és nagyobb túlélési eséllyel fogadhatunk egy későbbi eseményt, kevésbé érződik majd „rossz” élménynek. Ahogy a mondás tartja: „Reméljük a legjobbakat, de készüljünk a legrosszabbra.”

Az számít, hogy a döntésünket felvállaljuk-e és hogy képesek vagyunk-e a következményekkel szembenézve alkalmazkodni a kialakult változásokhoz. Folyamatosan.

„A túlélés nem a legerősebb, de nem is a legintelligensebb fajnak adatik meg,
hanem annak, amelyik leginkább képes alkalmazkodni a változásokhoz.”
(Charles Darwin)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.