babiloni.png
Babilóni csillaghit tárgyi emléke
Carl Bezold - Franz Boll: Csillaghit és csillagfejtés (1917)
c. könyv borítójáról (Helikon Kiadó, 1987)
Nemrégiben az Ősvaló életmód-tanácsadás címmel indított honlapomon tettem közzé egy cikksorozatot a népszerű félreértésekről, közkeletű mítoszokról és téves elképzelésekről a Négypilléres Sorsfejtés (röviden: 4P) témájában. Ezeket most ajánlanám a blog-olvasóknak is.

Az első részben – Tényleg a csillagok befolyásolják életünket? – a módszer tudományos és hagyományos alapjait mutattam be, a csillagászati hátterét, a világegyetem ciklikus (spirális) működését, az örök változás és a viszonylagosság (relativitás) elvét. Kitértem arra is, hogy a szó szoros értelmében a Négypilléres Sorsfejtés nem asztrológia, mert nem planéták mozgásaival vagy csillagképekkel dolgozik, az időmérési megközelítése a Nap és a Föld változó viszonyain alapul (ld. napévek, 24 évszakosztó pont). Persze a jelenlegi változat őriz néhány maradványt az ősi idők csillagfejtéséből: amit hajdanán az Öt Csillagnak (五星 wǔ​xīng) tekintettek, azt Öt Átmenetként vagy az Öt Változási Állapot (五行 wǔ​xíng) néven alkalmazzák a rendszerben.

A második részben – Melyik csillagjegyünk mutatja meg, hogy kik vagyunk? – a 4P születési képlet alapvető felépítését (égi és földi részek, születési képmások) jellemeztem. Rámutattam arra, hogy a közhiedelemmel ellentétben a kínai asztrológia nem csillagjegyekkel foglalkozik és az egyén nem pusztán az évi állatjegyben (vagy a horoszkóp bármely más összetevőjében) bújik meg, hanem legalább az egész képlet tükrözi azt – már ha bekorlátozhatjuk az emberi születés csodáját egy jelképbe, legyen az bármily összetett is.

A harmadikban – Felállítható-e a kínai horoszkóp, ha nem ismert a pontos születési időpont? – a hiteles kiértékeléshez és tanácsadáshoz elengedhetetlen pontosítás (rektifikáció) műveletéről és az életesemények áttekintésének fontosságáról lehet olvasni. Valamint a blogon már sokszor emlegetett valódi helyi idő fogalmát is hangsúlyoztam, mert egyes sorsfejtők hajlamosak megfeledkezni a módszer matematikai (időegyenlet) és a földrajzi hátteréről, s elhamarkodottan belemerülni különféle szimbólumok értelmezésébe, alapelvek figyelembevétele nélkül. A sorsfejtés ugyan metafizika, vagyis a hétköznapi érzékekkel talán nem érzékelhető minőségekkel foglalkozik, de valódi, elevenen élő emberek életéről szól, nem nélkülözi a tudományos számításokat és a józan észt.

A negyedik írásban – Változtathatunk-e a születési képletünkön, jobbá tehetjük-e? – az életvezetési folyamatunk összetettségét fejtettem ki: sorsunkat nem (csupán) az évente, havonta, naponta, pillanatról pillanatra változó időminőségek befolyásolják, hanem hatással van rá a lehetőségek mindhárom szintje: a testünk, lelkünk és szellemünk ápolása. A környezetünk, az életmódunk, hogy mit eszünk és iszunk, hogy mivel, kikkel és hol töltjük az időnket. Alakíthatunk az életünkön, ha tudatosítjuk a kereteket, amelyek korlátoznak, és a kereteken belüli lehetőségeket, amelyek előrevisznek a fejlődésben.

A sorozat ötödik részét – Elég-e egyszer részt venni egy sorsfejtési tanácsadáson? – a tanácsadás kérdéskörének szenteltem, elmélkedve a tanácskérő és a tanácsadó kapcsolatán, a hiteles segítségnyújtás lehetőségein, az egyén önsegítő erejébe vetett bizalmon.

Egyelőre ez a záró darab, de ha az olvasóktól kapok még tisztázni való kérdéseket, érdekes szóbeszédeket, esetleg feloldatlan ellentmondásokat a sorsfejtéssel (akár 4P, akár 9 Csillag Ki) kapcsolatban, a folytatás nem marad el. Továbbá már tervezgetem egy hasonló cikksorozat indítását Feng Shui témájában – ehhez is szívesen fogadok kérdéseket, érdeklődő felvetéseket.

A bejegyzés trackback címe:

https://valosagtura.blog.hu/api/trackback/id/tr496635637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.