kínai Sanzuwu selyemhímzésSzámos észak-amerikai indián törzs őrzött meg szájhagyomány útján Napmítoszokat kisebb-nagyobb eltérésekkel. A Nyugati Sziklás-hegységben élt Absaroka (varjú) indiánoknál szerepel egy „Háromlábú Nyúl”, aki íjával lelőtte a Napot, amikor az elviselhetetlenül hevesen sütött. Feltehetően nem egy állatról, hanem egy kivételes kitartással és találékonysággal megáldott mondahősről van szó. E néphagyomány furcsa, zavaros egyvelegét mutatja az ázsiai meséknek: kínai Tíz Nap meséjében Yi íjász lövi le a túl hevessé vált Napot, amit Háromlábú Varjú képében tiszteltek; továbbá a nyúlnak mind a négy lába megvan, és halhatatlanként a Holdon lakik – alakja láthatóan a holdkráterek árnyékfoltjaira utal. Úgy tűnik, hogy az indiánok népmeséiben a Nap és a Hold történetei már összemosódhattak... De hát nem a Nap fényét sugározza le ránk a Hold, a két fővilágító nem elválaszthatatlanul együtt alakítja életünket mint Yin és Yang?

Élt valaha a régi időkben Nyúl, akinek három lába volt csupán. Találékony Nyúl volt ő, nem hagyta, hogy ez akadályozza: faragott hát fából magának egy pótlábat. Kedvére szaladgálhatott eztán.

Abban az időben a Nap igen hevesen sütött, mindent felperzselő tüzének eredete kíváncsivá tette Nyulat, így hát nekiiramodott keletnek. Útja során azonban csak egyre fáradtabb és kimerültebb lett, szomjazott a forróságban, fejét szúrták a perzselő napsugarak, talpát égette a felhevült talaj. Alig talált ehető növényt, ami megtermett volna széles e vidéken. Be kellett lássa, hogy az egyetlen dolog, ami képes volt dacolni a hőséggel, az a kaktusz volt. Nyúl odút vájt hát magának a kaktuszokban, s éjszaka folytatta útját, amikor a Nap távol volt. Így haladt egyre közelebb s közelebb jutva.

Hamarosan már csupán egy nyíllövésnyi távolság választotta el attól a helytől, ahol a Nap kel. Korán készülni kezdett, íját felajzotta, s várta, hogy a föld izzani, a hajnali harmat forrni kezdjen. A Nap hamarosan felbukkant. Nyúl útjára engedte nyílvesszejét, ami egyenesen a Nap szívébe talált. Ám amint elsötétült minden s rögvest fagyos hideg lett, Nyúl sírva fakadva bánta meg tettét.

Odasietett a Nap teteméhez és fekete szembogarából megalkotta az égboltot, szemfehérjéből a felhőket, veséjéből egy csillag, májából a Hold, szívéből pedig a sötétség lett. Eztán Nyúl így szólt a Naphoz: – Most már soha nem hevülhetsz túl, hiszen csak egyetlen csillag vagy.

Így is lett, azóta nem volt mindent felperzselő hőség, a nyulaknak pedig azóta van barna foltjuk a fülük mögött s a mancsaikon, ahol utazása során Nyulat megégette a Nap.

A Háromlábú Madár Kínában eredetileg 踆烏 jùnwū (gubbasztó varjú), majd az első századtól kezdve inkább 三足烏 Sānzúwū vagy 三足鳥 Sānzúniǎo, Koreában 삼족오 Samjokgo vagy Samjok-o, Japánban pedig 八咫烏 / やたがらす Yata-Garasu (Nyolclábnyi Holló) néven ismernek. Ez utóbbi nevében a nyolcas szám a nagy termetére, szárnyfesztávolságára vonatkozik; mindig is háromlábúként ábrázolták, és mennyei vagy isteni beavatkozás jelének tekintették. Mint fekete, arany vagy vörös tollazatú holló, varjú vagy kakas szerepel az egyes változatokban. A kakas olykor hajnali ellenpárja az alkonyi hollónak vagy varjúnak. Ez utóbbi kettő jelképrendszere összemosódik, hiszen külsőleg szinte egyformák, illetve rendszertanilag is rokon fajokról van szó. Ha mégis különbséget tettek közöttük, akkor a holló volt a jótékonyabb, nemesebb, a varjú pedig az alávalóbb, a rossz ómen. Kínai hatásra, a tibeti hajnalistennőt, Maricsit egy hatalmas Nappal együtt ábrázolják, amiben egy háromlábú aranymadár (kakas vagy holló) látható.

Többfelé visszaköszönnek egyébként hasonló elemek, a mesék részletei párhuzamba állíthatóak a régi keleti történetekkel.

Háromság

Legtöbbször az Ég-Ember-Föld háromságát társítják a keleti hármas számhoz, bár itt nem feltétlenül erre utalhat a lábak száma, inkább a kelő, a delelő, és a lenyugvó napot jelképezheti. Kínában a háromlábú hollót tartották a Nap lelkének. A szkíták uralta Kis-Ázsiából, Lükiából és Pamphüliából előkerült ókori érméken, valamint óegyiptomi falfestményeken szintén Nap-jelképként szerepel egy háromlábú (fekete) madár.1 Összefüggésbe hozzák e szimbólumot különféle, gyakran lábakat ábrázoló triszkelion-jelképekkel is. Kunkorokban és spirálmintákban gazdag koreai leletek megerősíteni látszanak e kapcsolatot. koreai Samjoko ábrázolásA Morrígan, a kelták hollóalakban járó háborúistennő-hármasa, illetve az óészaki főisten, Ódinn – aki maga is képes volt hollóvá változni – minden hajnalban útra kelő hollóival, Huginnal s Muninnal (Gondolat s Emlékezet) alkotott hármasa esetleg összefüggésbe hozható a keleti Napmadár-jelkép három lábával. A hollók szent állatai továbbá a Brahma-Visnu-Síva hármasnak is.

Egy bátor íjász lelövi a Napot

A kínai Hou Yi, a Kiváló Íjász helyi változatai megtalálhatóak szerte Ázsiában s még azon kívül is. A varjú indiánoknál, mint fentebb olvashattuk, maga a Háromlábú Nyúl szabadítja meg a világot a hőségtől, bár a „több Nap” motívumára csupán homályos utalás van („hiszen csak egyetlen csillag vagy”). Miao mesékben hat Nap, a baskíroknál két Nap, a koreaiaknál két Nap és két Hold szerepel. A baskírok Gayna-Batyr vitéz hősi tettéhez vezetik vissza népük eredetét. Ő szabadította ki a fogságba ejtett Napot, hogy az minden hajnalban újra meleget hozott a földeknek, amik így termékennyé válhattak. Más változat szerint az égen akkortájt két Nap is sütött, senki sem tudta leszedni a felesleges másodikat az égről, de aztán Ural-batyr a bivalyszarvból készített íjával és gyémánthegyű nyílvesszejével végül rendet tett a kozmoszban. Figyelemreméltó párhuzam ezzel az észak-borneói iban törzs népmondája, ami ugyancsak két Napról szól, s miután a főhős feleségét halálra égették sugaraik, az egyikőjüket egy jól célzott nyílvesszővel vagy dárdával megölte/megvakította – így keletkezett a Hold. Cumong, a Jó Íjász, a koreai teremtésmítoszok kultúrhérosza szintén két Nap elviselhetetlen hevétől szabadítja meg a népét, rendbe hozva a világegyetem zűrzavarát. A japán Kodzsiki egyik történetében (Uda-no-osi) az égi istenek gyermekétől hírnökként küldött Yata-Garasut egy íjász zavarta el: „sípoló nyilat lőtt rá s így visszaűzte” (Kazár Lajos fordítása, 1982).

Csillaghit

Az ókori görögöknél az íjász, a Nap és a holló motívumok már különálló elemekként jelennek meg. A hollókat az istenek – különösen Apollón, a Nap, a fény és az íj istenének – hírnökeiként ismerték, illetve a napisten hollóalakban menekült el Tüphón kígyó elől. Varjú volt például Apollón szerelme, Korónisz (Κορωνις, Varjú), a thesszáliai hercegnő, aki nem sokkal azután, miután teherbe esett a Napistentől, házasságtörést követett el egy Iszkhüsz (Hatalmas) nevű férfival. Miután Apollón egy másik varjú közvetítésével tudomást szerzett szerelme hűtlenségéről, majd Apollón ikertestvére, Ártemisz lelőtte a lányt az íjával. Később kegyesen az égre emelték, így született a Varjú (Corvus) csillagkép.
Egy másik történetben Apolló megbízza Korakoszt (Κόραξ, Holló), hogy hamar hozzon neki vizet a Serlegből (Kratér), mert nagyon kiszáradt és felhevült, ám a vízpartra érve Holló észrevesz egy éretlen fügékkel teli fát. Mivel nagyon szereti a fügét, úgy dönt, megvárja, míg megérnek. Emiatt késve érkezik vissza istenéhez, de hogy megmagyarázza a történteket, egy Vizikígyót (Hüdra) tett a Serlegbe, ráfogva, hogy az megtámadta őt. A napisten persze nem hitte el, így örök szomjúságra ítélte a Mennyekben: közel, mégis elérhetetlenül távol a vízzel teli Serlegtől. Ez utóbbi monda az egymást követő három csillagképre utal, ám figyelemreméltó párhuzamot mutat a Víz-Kígyó (Gui Si) időminőség önmaga szomjhalálát okozó” (自死之水) természetével is. Továbbá a kínai csillagképek rendszerében egy madarakra vadászó íjásznak is értelmezett konstelláció (Zhāng) található a görög Hydra csillagkép mellett.

Corvus - Hydra - Crater csillagképek

A fehér holló

Napszimbolikára utal az is, hogy több történet szerint is a hollók ill. varjak eredetileg fehér tollazattal pompáztak és szerencsét hozónak tartották őket. Később valamilyen vétség folytán megfeketedtek, például rossz híreket hoztak Athénének, mire az féktelen haragjában sötétté változtatta tollaikat. Sziú mesékben fehér hollók figyelmeztették a törzset a bölények kipusztulására, de a vadászok nem hittek nekik, és tűzre vetették őket, ahol feketére perzselődött tollazatuk. Ukrajnában a Bűnbeesést követően a varjak dögevésre vetemedtek, így az egykori színpompás tollazatuk a halál sötétjévé változott, csodás énekük károgássá torzult. Egy mianmari mesében a Nap egy fontos feladattal bízta meg legkedvesebb hollóját: vigyen el egy vörös ékkövet szerelmének, amilyen gyorsan csak lehet. Ám a madár út közben elcsábult egy esküvői ünnepségbe, s mialatt jóízűen falatozott, egy kereskedő kilopta a zsákjából a rubint s megszáradt tehéntrágyát dugott a helyére. Amikor a szeretett hercegnő meglátta, mit kapott a Naptól, sírva fakadt és őrjöngeni kezdett, azt hitte, hogy a Nap gyűlöli őt. Bosszúból a Nap megperzselte az összes hollót, ettől kezdve feketében járnak. Az ausztrálok regéiben a Holló hét nővértől (Fiastyúk?) próbálta elcsenni a tüzet, ám kudarcot vallott, így tollai megfeketedtek.

A Holló mint Teremtő

Az ősi kínai Shang-dinasztia a monda szerint egy mitikus fekete holló/varjú (amelyet többen is a háromlábú napmadárral azonosítanak) tojásából fakad – erről később lesz még szó a Valóságtúrán. Az észak-amerikai indiánok, a kelták és egyes germán törzsek hitvilágában a varjú testesíti meg a látható világ teremtőjét, így megfeleltethető a Napnak is. Az ősi perzsa napimádat örökségeként fennmaradt Mitrász-kultusz2 beavatásainak első fokát Hollónak nevezték3, s a leírások szerint a beavatottak károgtak s úgy csapkodtak kezeikkel, mintha szárnyaik volnának. Kakas, illetve holló kapcsolódik még Mitrász fáklyahordozóihoz is, akik minden bizonnyal a felkelő és lenyugvó Napot testesítik meg felfelé és lefelé tartott fáklyájukkal.4
A kanadai haida indiánok mitológiájában a teremtő isten legfőbb szolgája a Holló, akit ura kilökött a mennyből, ám az később megteremtette a világot és az embereket, majd ellopta nekik a Napot és egy tüzes pálcát (üstökös?) az égből. A Csendes-óceán északi partjainak mítoszaiban a Napot és a Holdat egy ellenséges szellem elrabolta és elzárva tartja mindaddig, amíg a Holló ki nem szabadítja és el nem helyezi őket az égen. A korjákok ősatyjuknak tekintik, aki elrendezte az egész világmindenséget; a nyugati eszkimóknál is a Teremtővel azonos szerepet tölt be, továbbá az indiai teremtő isten, Brahma egyik inkarnációja (Kaka-Busudha) holló. Az észak-ázsiai népeknél a Teremtő társa; ő lyukasztja ki az ég sátrát, hogy beáradhasson a fény, ő lopja el az emberek számára az égitesteket. Mongol szertartásoknál maszkokkal és tánccal riasztják el az áldozatot elcsenni készülő Nap-madarat, a Hollót.

A mítoszok mögött rejlő valóság

Mai ismereteink néhány fentebb említett motívumra tudományos magyarázattal szolgálhatnak. David Talbott és Wallace Thornhill természettudományos, történelmi és néprajzi kutatások szintézisét képező megközelítése (Electric Universe) szerint a görög mitológia szövevényes családfái és viszonyai valójában a történelem hajnalán zajló égi eseményekre, a Föld több pontjáról ugyanúgy érzékelhető plazmafizikai jelenségekre utalhatnak. A megdöbbentő hasonlóságok az ősi teremtésmondákban véleményem szerint is kozmológiai eredetet sugallnak.

Már az i.e. 28 körüli időkből származnak olyan történelmi/csillagászati leírások, amelyek a mitikus háromlábú madárral összefüggésbe hozható (varjú, holló; sötét) szinonimájaként használják a

madár alakú Napfolt
Egy hatalmas madár alakját idéző koronális lyuk,
azaz a Nap felső atmoszférájának sötét része.
  • 黑子 hēi(fekete mag, fekete folt),
  • 黑氣 hēiqì (fekete qi, fekete pára),
  • 黑雲 hēiyún (fekete felhő)

kifejezéseket. Természettudományos szemléletű kutatók szerint ezek egyértelműen napfoltokra, koronális lyukakra utalnak, amiket korabeli japán és koreai beszámolók, valamint a Föld mágneses mezejének változásait elemző 14C-vizsgálatok is megerősítenek5. Azt hiszem, még a laikusok minden kétsége is eloszlik, ha a NASA Szolárdinamikai Obszervatóriuma (Solar Dynamics Observatory, SDO) által készített 2012. június elsejei felvételre tekint (lásd jobbra). Ez bámulatos szakértelmet és tapasztalatokat árul el a korai ázsiai népekről6, hiszen teleszkóp nélkül képesek voltak megfigyelni napfizikai jelenségeket! A leírások szerint a háromlábú varjú megjelenésével a Nap ragyogása elhalványult. Ebből akár Napfogyatkozásra is gondolhatnánk, ám attól egyértelműen megkülönböztetik ezt az eseményt, továbbá a foltok több napon, illetve hónapon át világosan megfigyelhetőek voltak, aztán tűntek el fokozatosan.

i.e. 28: 日出黃,有黑氣大如錢,居日中央。
„A Nap sárgállott s egy érme nagyságú fekete pára látszott közepében.” (漢書 Hànshū​)

i.sz. 187: 黑氣大如瓜,在日中。
„...dinnyényi fekete pára jelent meg a Napban.” (後漢書 Hòu Hàn​shū)

i.sz. 188: 日色赤黃,中有黑氣如飛鵲,數月乃銷。
„A Nap színe vörös és sárga volt, benne egy szálló szarkához hasonlatos fekete párával. Hónapokig tartott, mire fokozatosan szertefoszlott.” (後漢書 Hòu Hànshū)

i.sz. 299: 日中有若飛燕者,數日乃消。
„A Napban volt valami repülő fecskéhez hasonlatos; több napig tartott, mire eltűnt.” (晉書 Jìn​shū)

i.sz. 352 körül: 日暴赤如火,中有三足為烏,形見分明,五日乃止。
„A Nap hevesen vöröslött, akár a tűz, benne egy Háromlábú Varjú világosan kivehetően. Öt nap múlva szűnt meg.” (晉書 Jìnshū)

Jin-kor: 日中有黑子二,大如李。| ...大如桃 | ...如雞卵 | ...如鴨卵。
„A Napban volt két fekete mag, nagyságuk akár a szilváé.” | „...akár az őszibaracké” | „...akár a tikmonyé” | „...akár a kacsatojásé.” (晉書 Jìnshū)

Déli Qi dinasztia kora: 若日中有虧,名爲黑子,不名爲蝕也。
„Ha a Nap közepe hiányos, akkor azt fekete magnak nevezik, nem pedig fogyatkozásnak (蝕 shí).” (南齊書 Nán​ Qí​shū)

i. sz. 1145: 十五年六月丙午,日中有黑氣往來。丁未,日中有黑子,日無光。
„A tizenötödik esztendő hatodik havának Bing-Wu napján a Napban fekete pára volt, ami hol feltűnt, hol eltűnt. Másnapra a Napban fekete mag lett, a Nap fénytelenné vált (ott). (宋史 Sòng​shǐ)

Egy 1603-as koreai észlelést igen érzékletesen mutat be a 증보 문헌 비고 Chŭngbo munhŏn pigo:

„A Nap vörös volt és fénytelen, a közepében három pontnyi fekete párával, melyek alakja nagyobb pénzérméhez volt hasonlatos. Kívülről kapcsolódtak a Naphoz. Először különállóak voltak, majd összeálltak.”

Már legalább az i.e. V. évezredre datált kerámia leleteken (Yangshao-kultúra) is megtalálható a Háromlábú Madár, de későbbi leleteken gyakoribb. Leghíresebb például a Zhou-kori uralkodók áldozati köpenyén, illetve egy Nyugati Han-kori koporsó selyemtakaróján, Yüan-kori selyemhímzéseken lévő ábrázolás. Ez rámutat arra, hogy távoli őseink csöppet sem ködös misztikumban hívő, bunkósbottal szaladgáló vademberek voltak, hanem inkább komoly tudományos jártassággal és gazdag kultúrával rendelkező népek.

2013-ban a naptevékenység a csúcsára ér, így javasolt feliratkozni a SpaceWeather oldal előrejelzéseire, hogy időben felkészíthessük szervezetünket megfelelő folyadék- és táplálékbevitellel, elkerülendő a fejfájást, szédülést, álmatlanságot, hiperaktivitást, figyelemzavart, illetve készülékeinket biztonságba helyezve az elektronikai meghibásodásokat.


Megjegyzések:

Hatalmas köszönet a http://japanesemythology.wordpress.com/ oldal szerkesztőjének, amiért oly remekül összegyűjtötte és rendszerezte a jelen cikk forrásául szolgáló történeteket. A konkrétabb hivatkozással nem jelölt népmese-említéseim ebből az összefoglalóból valóak.

^ [1] Lásd Comte Goblet d'Alviella: La Migration des Symboles 1891-es kiadásának 222-223. oldalán, illetve egy világtörténelmi összefoglaló hivatkozását rá.
^ [2] Számos ókori szöveg megerősíti kapcsolatát – de akár az azonosságát is – a Nappal: „A korabeli perzsa nyelvben egybeesik a Mihr ‘Mithra’ tulajdonnév és a mihr ‘Nap’ köznév.” – Mithras és misztériumai I., Kairosz Kiadó, 2005., 125. oldal
^ [3] Noha a szerző latin anyanyelvű volt, a beavatási fokozat neve a görögös corax alakban szerepel a latin corvus helyett, hogy megmaradjon a szójáték a görög kérüx (szent) kifejezéssel. Porphüriosz szerint hollóként Mitrász segítőire utalnak. A corax élénkvörös tunikát viselt és Merkuriosz (Merkúr) alkonyi bolygó védelme alatt állt. Bővebben lásd: Mithras és misztériumai II., Kairosz Kiadó, 2005., 5-16. oldal
^ [4] Nevük Kautész és Kautopátesz, ami feltehetően „tűzgyújtó” (kaiein - meggyújt) s „tűzkioltó” (patein - tüzet eltaposva kiolt) jelentésű. Az előbbi felfelé tartja fáklyáját és a kakas fűződik hozzá; az utóbbi lefelé tartja s a holló vagy bagoly kapcsolódik hozzá. Lásd a [2]-nél hivatkozott forrás 136-137. oldalát.
^ [5] A 14C vagy C14 a szén egyik izotópja, ami a légkör felső rétegében keletkezik kozmikus sugárzás hatására. Erőteljes napfolttevékenység csökkenti e sugárzás Földünkre gyakorolt hatását, kevesebb részecske éri el a bolygót, ami nyomot hagy a szénizotópok előfordulásában is. A C14 fotoszintézissel (szén-dioxid formájában) a növényekbe kerül, ahol megőrződik és a fák évgyűrűi segítségével kormeghatározásra használható. A jó állapotban fennmaradt ötezer éves leletek, illetve a két-háromezer éves élő famatuzsálemekből vett minták hűen követik a napfolttevékenység 11-éves ciklusát.
^ [6] Vagy éppen a mi nagyrabecsült tudományunk és megközelítéseink korlátoltságára mutat rá, hiszen mi csupán különféle eszközök, tárgyak, gépek segítségével vagyunk képesek látni azt, amit ők a saját érzékszerveikkel is tapasztalhattak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://valosagtura.blog.hu/api/trackback/id/tr115082779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.