A körültekintő Nyúl

Címkék: nyúl fa 卯 mǎo 乙 yǐ

2011.02.07. 17:15

Szerző: peterastnA vadon élő nyulak legszembetűnőbb tulajdonsága az, hogy igen óvatosan közelítenek mindenhez. Hosszasan, körültekintően megszaglásszák, több oldalról megvizslatják, a dolgokat. Megfigyelték, hogy még elhagyott vackukba is többszöri körbejárás után térnek vissza, s nem ritkán a veszély első jelére kiugranak és új menedéket keresnek. Brehm több ízben hangsúlyozza a nyulak figyelmességét és óvatosságát. Írja továbbá:

Loewis szerint a havasi nyulat üldözés közben ravaszság is jellemzi. „Ha a kutyák kergetik, nem rohan oly sietve, mint a mezeinyúl, hanem inkább ravaszság – visszatérés, meglapulás – útján igyekszik félrevezetni üldözőit.”

Óvatossága tehát találékonysággal is felruházza a nyulat, mert nem ritkán több menekülő útvonalat is előkészít magának, több biztonságos odut is kialakít, így fenyegetés esetén hamar és nyugodt szívvel feladhatja az egyiket, és menedékre lelhet a másikban. Születési helyükhöz viszont nagyon kötődnek, nem igazán jellemző, hogy nagyobb távolságokra elvándorolnának eredeti vackuk környékéről.

Az óvatos nyúl motívuma számos népmesében felbukkan. Az alább olvasható kínai szólásmondás arra int, hogy a nyúlhoz hasonlóan a veszélyt csak úgy kerülheti el az ember, ha több menedéke is van. Ha egy lapra teszi fel mindenét, előbb-utóbb veszíteni fog.
 

狡兔三窟 (jiǎo tù sān kū) – „A ravasz nyúlnak három ürege is van.”

A hadakozó fejedelemségek korában1 Qí fejedelemség kancellárjának, Mèngcháng úrnak 孟嘗君 volt egy Féng Xuān 馮諼 nevű behajtója – egyben hű tanácsadója –, akit kiküldött, hogy beszedje az adókat Xuē fejedelemségtől. Amikor megérkezett oda, szembesült vele, hogy az összes hűbéres igen szegény. Így hát eltekintett az adósságok megfizetésétől Mèngcháng úr nevében, és egy csapásra semmissé tette2 a kötelezvényeket. Amikor visszatért a kancellárhoz, az megkérdezte, mit hozott neki. Féng így szólt: „Kincsek, lovak, gyönyörű nők – minden itt van, aminek itt kell lennie3 –, csak emberségre és igazságosságra4 cseréltem őket.” Erre a nagyúr haragra gerjedt, de már nem tudta mivel behajtani az adókat, a kötelezvények elégtek.
Forrás: http://www.hmssedu.com/JXZY/UploadFiles_3509/200810/20081029165233201.jpg
Később, amikor Mèngcháng őméltóságát leváltották, Xuē-ben lévő birtokára kényszerült visszavonulni. Amikor az ottaniak hírét vették érkezésének, felsorakoztak az út mentén5. Ifjak és öregek jöttek a messzi földekről, hogy illő módon köszönthessék őt. Virágokkal és étellel halmozták el. Ekkor döbbent rá Mèngcháng, mi is a Féng által nyújtott emberség és igazságosság valódi értéke. Kifejezte háláját tanácsadójának, aki így válaszolt: „A ravasz nyúlnak három ürege is van, így kerülheti el a halált. Neked most még csak egy menedéked van, nyugodtan hajtod-e álomra a fejed?”

Mèngcháng tanácsot kért hát Féng-től, mire ő Wèi fejedelemségbe utazott, és találkozott az ottani Huì királlyal 魏惠王. Beszámolt őméltósága páratlan tehetségéről és sikereiről, ami lenyűgözte a királyt, és felajánlotta szövetségét és védelmező seregét Xuē fejedelemsége számára Mèngcháng úr szolgálatáért cserébe. Féng ezt követően Qí fejedelemség királya, Mǐn 齊湣王 elé állt és közölte, hogy ha továbbra is a fennhatósága alatt akarja tartani Xuē-t, akkor küldjön több aranyat és támogatást Mèngcháng úrnak. Mǐn király végül beleegyezett. Ekkor Féng visszatért urához, és így szólt: „Most már nyugodtan hajthatod álomra a fejed, három üreg is a tiéd.”

A sorselemzésben a Nyúl állatjegynél szinte mindig megemlítik az óvatos természetét és az otthon fontosságát. A időszakban születettek is igen bizalmatlankodónak tűnhetnek, rendkívüli alapossággal vizsgálják meg az új helyzeteket, míg meggyőződnek a változások veszélytelenségéről és elfogadják az újdonságot. Mint a nyulak számára a vacok, a Nyúl születésűek számára is nagyon fontos egy védett elvonulóhely, egy biztonságos zug, ahol maguk lehetnek és átgondolhatják a következő lépésüket. Sokukból ennélfogva kiváló kutató és gondolkodó elme válhat (pl. Albert Einstein, George Orwell, Gary Kaszparov, Marie Curie, Neumann János, XVI. Benedek pápa, Móricz Zsigmond mind Nyúl évében látták meg a napvilágot). Ez persze nem azt jelenti, hogy minden Nyúl évében született ilyen lesz, ez csak egy aspektusa a által képviselt hatásoknak, ráadásul ez csak egyetlen tényező a születési képletet alkotók közül.

Az óvatosság a időszakokban megnyilvánuló erőből fakad, amely yin fa minőséget képvisel. A yin jelleg mindig valamilyen gyengédebben tevékenykedő, összpontosultabb, visszahúzódóbb, befelé forduló, helyhez kötöttebb hatásra utal a merészebb, robbanékonyan előretörő, hevesebb, kifelé forduló, mozgékonyabb yanggal összehasonlítva. Ez nyilvánul meg a Nyúl óvatos és szerfölött alapos természetében. Továbbá a yin rejtettebb, zártabb jellege a föld alatti üregeket is jelképezheti a felszín szabadabb világának yangjához képest. A természetben a fák számára az anyaföld és a gyökerek jelentenek mindent. Ha a gyökereiktől elszakadnak, elpusztulnak. Ennélfogva, akiknek a születési képletében hangsúlyos a fa változási állapot, azok többnyire igen ragaszkodóak, kötődnek az otthonukhoz és a kialakított dolgaikhoz.

Ahhoz, hogy a 2011 évében sikerrel vegyük az akadályokat, tanácsos nekünk is kialakítani legalább egy menedéket, ahova visszavonulhatunk a fenyegetett helyzetből, és józanul mérlegelhetjük a lehetőségeinket.


Megjegyzések:

^ [1] A kínai történelem neves időszaka (i.e. 453/403 - 221), melyet a különböző fejedelemségek háborúja, versengése jellemzett; e chengyu története egyébként A hadakozó fejedelemségek politikája (戰國策 Zhànguó Cè) című krónikában olvasható.
^ [2] 一筆勾銷 (yī​bǐ​gōu​xiāo​) kifejezés jelentése: egyszer és mindenkorra hatálytalanít, semmissé tesz valamit.
^ [3] 應有盡有 (yīng​yǒu​jìn​yǒu​) kifejezés arra, hogy az ígéreteknek a lehető legteljesebb mértékben eleget tettek; megvan minden, amire szükség lehet.
^ [4] 仁義 (rén​ yì): konfúciuszi erények
^ [5] 夾道歡迎 (jiā​dào​huān​yíng​) kifejezés arra a szokásra utal, amikor az emberek az út két oldalán felsorakozva köszöntik az ünnepeltet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://valosagtura.blog.hu/api/trackback/id/tr602644762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.