GnothiSeauton.PNG2013. augusztusa különleges időszaknak ígérkezik, amire 9 éve nem volt példa és legközelebb hasonló lehetőségek csak 9 év múlva adódhatnak. Ennek okán egy metafizikai kalandra, egy valóságtúrára szeretném meghívni az olvasókat. Egyrészről önismereti tanulmányút, másrészről hasznos gyakorlás a világegyetem naponta változó hatásaival való összhang megteremtésére, illetve egyfajta tudományos kísérlet is a 9 Csillag Ki módszer napi ciklusainak megismerésére. Ilyen átfogó, a széles közönséget bevonó metafizikai és statisztikai jellegű vizsgálatra eddig nem nagyon került sor, vagy legalábbis nem nyilvánosan. Így hát történelmi folyamatnak lehetünk tevékeny részesei, ha vállaljuk az elkövetkezendő egy hónap során önmagunk és környezetünk tudatos megfigyelését, illetve észleléseink, élményeink feljegyzését (no és persze e jegyzetek önkéntes eljuttatását a szerkesztőségbe).

 

LuoShu_jovendoles.pngAz alábbiakban egy olyan előrejelzési módszert mutatok be, ami magyar nyelven még nem rendelkezik sem nyomtatott szakirodalommal, sem internetes példákkal, angolul is meglehetősen kevesen ismerik. Ez a 9 Csillag Ki egy sajátos alkalmazási területe, 9 Ki Jövendölés avagy 9 Ki Divináció néven ismeretes. Lényege a visszatérő jelenségek, ismétlődő tendenciák, hírek vizsgálata a Loushu bűvös négyzete segítségével, illetve a múlt és jelen eseménymintázatai alapján a közelgő lehetőségek, történések előrejelzése. E módszerről a legtöbbet (legalábbis nyilvánosan elérhető módon) talán Heluótól lehet tanulni. Összefoglalója segítségével akár teljesen kezdő szintről indulva is belekezdhet az ember. Ő évek óta rendszeresen publikál a témában a blogján, fórumán és a honlapján is számos ismertetőt, írást tett közzé ingyenesen a hiteles tudás terjesztésének jegyében.

kínai Sanzuwu selyemhímzésSzámos észak-amerikai indián törzs őrzött meg szájhagyomány útján Napmítoszokat kisebb-nagyobb eltérésekkel. A Nyugati Sziklás-hegységben élt Absaroka (varjú) indiánoknál szerepel egy „Háromlábú Nyúl”, aki íjával lelőtte a Napot, amikor az elviselhetetlenül hevesen sütött. Feltehetően nem egy állatról, hanem egy kivételes kitartással és találékonysággal megáldott mondahősről van szó. E néphagyomány furcsa, zavaros egyvelegét mutatja az ázsiai meséknek: kínai Tíz Nap meséjében Yi íjász lövi le a túl hevessé vált Napot, amit Háromlábú Varjú képében tiszteltek; továbbá a nyúlnak mind a négy lába megvan, és halhatatlanként a Holdon lakik – alakja láthatóan a holdkráterek árnyékfoltjaira utal. Úgy tűnik, hogy az indiánok népmeséiben a Nap és a Hold történetei már összemosódhattak... De hát nem a Nap fényét sugározza le ránk a Hold, a két fővilágító nem elválaszthatatlanul együtt alakítja életünket mint Yin és Yang?

Fekete patkánykígyóNapunk – a Földről szemlélve – világidő szerint1 2013. február 3-án, 16:14-kor haladt el a Vízöntő csillagkép 15. fokán, azaz a 立春 Lìchūn (A Tavasz Kezdete) qi-csomóponton, amivel kezdetét vette a Sárga Császár uralkodásának kezdetétől számított 4710. napév első szoláris szakasza, azaz az új esztendő. Aki idén ez után születik, az már a Víz-Kígyó évében látja meg a napvilágot – nem kell várnia a holdújévre, ami idén egy héttel később, a világidő szerint február 10-én 7:22-kor bekövetkező újholdnál esedékes. Azzal a 4710. holdév veszi kezdetét.

A holdújévről és a napújévről bővebben itt lehet még olvasni. Ázsiában egy ünnepségsorozattal köszöntik az új évet, hagyományos okokból a holdújév napján. Február 24-én a tizenöt napos fesztivál a Lampionünneppel zárul. Úgy tartják, hogy ha a napév kezdete megelőzi a holdújévet, akkor az újhold napján az év minősége (idén a Yin Víz Kígyó) újabb lendületet kap a szerencsés kibontakozáshoz.

rain.jpgKeleten az idő változását kezdetben tíznapos hetekben (旬 xún) mérték, napjai sorban a Tíz Égi Cselekvőt (十干 shí​gān) testesítették meg, szemléltetve a Természet eleven fejlődését és az elerőtlenedő hanyatlását. Első tagjuk a kezdetet, a sarjadó növények felszínre bukkanását tükrözi, a második tagjuk a terjeszkedő hajtásokat, gallyakat és így tovább egészen a visszahúzódó állapotig, amikor a Természet az új élet magvát hordozva, elrejtőzve várakozik, erőt gyűjt. A legutolsó napot fejezi ki a Gui, a tizedik Égi Cselekvő, ami a 2013-as év eseményeit, tettekben megnyilvánuló minőségét is jellemzi. Modern alakja lábakat (癶) és eget (天) ábrázol, ami összefüggésbe hozható azzal, hogy az akupunktúrában a lábfej feleltethető meg neki, 癸 Gui időszakban nem szabad tűt szúrni a lábba. Régi képjele a négy irányból a Föld középpontja felé tartó vizeket ábrázolja, ami átalakult az szertartásos áldozás, imádság motívumait ábrázoló jellé.

A néphit megőrizheti az ősi tudást meséiben, mondáiban, de akadályozhatja az igazság felismerését a tények elhomályosításával, torzításával. Az előző írásban rámutattam, hogy a hagyományokba beépült szokások, babonák mennyire átformálhatják az ősi megfigyeléseken alapuló igazságokat, a tiszta látásmód helyett tévhitekkel fertőzhetik meg a metafizikai rendszereket.

Közkeletű tévhit például az, hogy a Négypilléres Sorsfejtés és a 9 Csillag Ki holdújév, illetve holdnaptár alapján számolja a születési időpontot. Alaposabb szemügyre vétellel persze kideríthető, hogy mindössze a holdújévet emlegetik ezek a leírások, ám már nem térnek ki rá, hogy végig holdhónapokat használnak-e, vagy a Gergely-naptár hónapjait veszik magától értetődőnek (de akkor az első, évkezdő hónap rövidebb, az év utolsó hónapja pedig hosszabb lenne az alkalmazásukban?); a holdnaptár szerkezetéből adódóan 2-3 évente szükségszerűen beiktatott szökőhónapokat is rendszerint mellőzik említeni, és arról sem szólnak, hogy csillagászati vagy látszólagos újholdat vennének figyelembe.

Egyesek pusztán a születés évéből próbálnak következtetéseket levonni, jóslatokat alkotni az egyén számára, mindössze az évi Gan-Zhi párt vagy az elsődleges Ki számot vizsgálva. Valójában mind a négy Pillér, illetve mind a három Ki szám lényeges a hiteles sorsfejtéshez. E szakmai hiányosságok adódhatnak például az alapelvek nem megfelelő ismeretéből; a „mester” (vagy sokszor akár csupán egy könyv!) tanainak vakon követéséből; a tudományos háttér, az ésszerű, logikus, józan gondolkodás mellőzéséből. A metafizika közelebb áll a fizikához és a természettudományokhoz, mint a babonákhoz és a néphagyományokhoz.

Bővebb részletek az Ősvaló oldalán

Összegezve tehát: a Hagyományos Kínai Orvoslás, a Négypilléres Sorsfejtés, a 9 Csillag Ki, a Repülő Csillag Feng Shui alkalmazásai mind szoláris naptár szerint számolják a születési adatokat, a Li Chun szoláris szakasz időpontját tekintik az év kezdetének.

E8Petrie.pngSzámos metafizikai összefüggés valójában egy szokásból eredve épült bele a hagyományba, illetve a jóslási, sorsértelmezési gyakorlatba. Kínában a császár önkényének nem egyszer nagy szerepe volt abban, mi minek tekinthető, hiszen kezdetben a módszerek ismerete a császári udvar belső titkának számított, kiváltságosok gyakorolhatták csak. A szakértők az uralkodó tanácsadói voltak, a nép számára az ő hangját közvetítették. Egy erényes uralkodó az Ég útmutatásai szerint cselekszik birodalma vezetésében és személyes életében, így közvetített szavai épp úgy a mennyei megnyilatkozásokat jelentették volna – ám a történelem távlatából ismeretes, hogy bizony nem mindegyik császár volt erényes és tiszta életű, a zsarnokság és öntörvényűség jellemző volt rájuk. Így bármily remek elmék is voltak egyes tanácsadók, udvari metafizika-szakértők, a császár haragját szenvedhették ellentmondás, szembeszegülés esetén.

Decemberi Napforduló

Örömmel jelenthetjük be, hogy ma sem volt világvége – legalábbis a blog számára. :)

Ugyan a régészek már idén májusban megnyugtatták a világvégevárókat, hogy még a maják szerint is lesz folytatás, a média azért tovább táplálta a lángot, hisz ha másra nem, a kattintás- és nézettségszám növelésére alkalmas lehet a tömeghisztéria. A kellemetlen félelem érzése helyett többen inkább az áhítatot fokozták fel magukban, spirituális értelemben készültek egy nagy változásra: az ilyen „vég” ugyanis köztudottan sosem végleges, hanem csak valami (csodálatos) újnak kezdete. Továbbá alkalmat ad rá, hogy a dimenzióugrás utáni teendőkkel foglalkozó tanfolyam esedékes díját beszedhessék. Hiszen már ki van tűzve a következő felemelkedési időpont a márciusi napéjegyenlőséget követő napra. Önmagukra egyesek úgy tekintettek, mint érdemes kiválasztottakra, és a bibliai Elragadtatásban bíztak, amivel persze nagy megelégedésükre együtt járt volna gyűlölt ellenségeik azonnali pokolrajutása is...
Akadtak néhányan, akik az anyagi világ pusztulását sem zárták ki: Franciaországban rendőrök felügyelték Bugarach hegycsúcs felé vezető utakat a környéket elözönlő turisták rohamától tartva; a Kínában egy férfi minden vagyonát egy bárka építésébe fektette, egy másik pedig egyedi kialakítású gömb hajótesttel állt elő – bár jegyet végül nem árult rá.

Svéd évkönyv holdfázis- és bolygójelölésekkel (1712-ből)

Fontos szerepet töltött be őseink életében a kedvező időpontok előzetes kiválasztása, amíg a természet változásaihoz folyamatosan igazodva éltek, tevékenyen fenntartva összhangot az Éggel s a Földdel. Nem csupán a földművelésben, az életadó zöldségek és gyümölcsök idényük szerinti fogyasztásánál, de a hónapok, napok, kettősórák szervezetünkre – ezáltal érzelmeinkre, viselkedésünkre – gyakorolt hatását illetően is lényeges az időminőségek alapos ismerete. Ázsiában az emberek ma is, ha tehetik, fontos döntéseikhez, életreszóló események (esküvő, üzletkötés, vállalkozások indítása, ingatlanvásárlás, házépítés, költözés, utazás stb.) előtt szakértő tanácsadók segítségét kérik. A biodinamikus mezőgazdálkodásban a Holdnaptár alapján választják meg a vetés, ültetés, aratás, metszés, stb. napjait, de megfigyelték az ilyen elvek szerint készült bor ízének változásait is a holdfázisok tükrében.

A cikk folytatása az Ősvaló honlapján olvasható...

zengshen.jpg

Élt egyszer egy 曾参 Zēng Shēn nevű úriember, tiszteletbeli nevén 子輿 Zǐ Yú, aki Konfuciusz kiváló tanítványa1 volt. Zeng mesternek nagy szerepet tulajdonítanak a Nagy Értekezés2 összeállításában, tanítványai pedig jelentős munkával járultak hozzá a Beszélgetések és mondások szerkesztéséhez. A monda szerint Zeng mester édesanyja nagyon büszke volt fiára, és sosem gondolta volna hogy bármi erénytelen tettet követne el, mígnem egyszer egy ember állított be hozzá azt állítván, hogy a fia meggyilkolt egy embert.

Öt Változási Állapot

聲不過五,五聲之變,不可勝聽也。
色不過五,五色之變,不可勝觀也。
味不過五,五味之變,不可勝嘗也。

„Hang öt van csupán, de az öt hangnak váltakozása annyiféle, hogy nem győzzük hallgatni. Szín öt van csupán, de az öt színnek váltakozása annyiféle, hogy nem győzzük szemlélni. Íz öt van csupán, de az öt íznek váltakozása annyiféle, hogy nem győzzük kóstolgatni.”
                                      孫子兵法 (Sunzi: A hadviselés törvényei, Tőkei Ferenc fordításában)

Az ötös szám fontos szerepet tölt be a kínaiak valóságfelfogásában, az élet szinte minden területén meghatároztak öt olyan csoportot, amelyeket azonos elvek szerint lehet rendszerezni. Ezen (ős)elveket az öt változási állapot (五行 wŭ xíng) néven1 ismerhetjük, bár egyes (ezoterikus körökben futótűzként terjedő) írások túlságosan leegyszerűsítve és jelképekkel tűzdelve mutatják be, valódi, gyakorlati jelentőségét szinte alig fedve fel. Valamennyi metafizikai módszer használja ezt a rendszert, és a hagyomány szerint a változó világban minden létező jelenség és dolog ez által fejeződik ki. Itt máris egy lényeges, ám viszonylag ritkán hangsúlyozott szemantikai szempontra hívnám fel a figyelmet: az öt változási állapot elveinek alkalmazásakor nem jelenségeket és dolgokat skatulyázunk be adott csoportokba, aggatunk rájuk misztikus szimbólumokat, hanem a dolgokban és jelenségekben fedezzük fel az őselvek (princípiumok) megnyilvánulását! Jelképektől megtisztítva, kulturális közegéből kiemelve a rendszert egy bármilyen helyzetben használható, mindenre kiterjedő törvényszerűségeket kaphatunk, ami jóval kiterjedtebb és mélyebb összefüggéseket foglal magába, mint pusztán azt, hogy „a fém kivágja a fát” vagy hogy „a tűz martalékából hamu lesz, ami a földet táplálja”...

A születési képlet a születés pillanatában, az első lélegzetvétellel magunkba szívott qi tulajdonságait ábrázolja az öt változási állapot tükrében. Az alábbi kisalkalmazás segítségével itt helyben, önállóan is kiszámolható a születési képlet (vagy bármely időpont minősége). A helyi időt fontos figyelembe venni, hogy pontosan a Nap járásához igazodjon a születési kettősóra – ehhez segítséget nyújthatnak az összetettebb programok, amelyek települések adatbázisát is tartalmazzák vagy koordináták alapján kiválasztható a születési hely.1

Isten vajon kockázik a Világegyetemmel?Mielőtt mélyebben belemennénk az elemzésekbe, néhány dolgot érdemes tisztázni az ilyen kimutatásokkal kapcsolatban. Először is, ez nem misztikus, látomásszerű jóslatok kinyilatkoztatása, hanem gondos számítások és logikán alapuló következtetések eredménye. Továbbá legfeljebb lehetőségekről beszélhetünk, nem pedig előre elrendeltetett, determinisztikus következményekről. Ezen megjegyzésem egy olyan rendszer működését jellemzi, amely az emberi tényezőt is szem előtt tartja. Egy hiteles időjárás-jelentés vagy egy járvány terjedésének előrejelzése sem azt közli, hogy „mi fog történni”, hanem hogy „mi várható”. E következtetésekhez deduktív levezetésekkel, logikus lépéseket követve jutnak az elemzők a ciklikusan változó hatások jellemzőinek megfigyelésével, az ismétlődésekre felállított törvényszerűségek, illetve általánosan érvényes alapelvek, axiómák segítségével. Gondos matematikai számításokon és visszatérő mintázatok tanulmányozásán alapulnak tehát, ám a feltételes kijelentések magukban foglalják azt is, hogy egy adott esemény megvalósulása a rendszer által előre nem igazán feltérképezhető tényezők együttes hatásától függ. Ez lehet földi esemény (pl. vulkánkitörés, földrészek vándorlása, talaj-növény rendszer), kozmikus behatás (pl. meteorok, naptevékenység, geomágneses viharok) vagy éppen eredhet az emberi viselkedésből (pl. üvegházhatás, környezetszennyezés, erdőirtások, a táj átformálása) is.

Az Ég-Ember-Föld hármas elve tehát nem csupán egy néphagyomány öröksége, hanem a kezdetektől fogva tetten érhető a teljeskörűségre törekvő tudományos előrejelző rendszerekben is. A szabad akarat, a szabad döntés ugyanúgy fontos szerepet tölt be az események alakulásában, mint az égi és földi jelenségek.

溪谷幽深長流水 Forrás: http://forestlife.info/Onair/012.htmA mai nappal vette kezdetét a kínai időszámítás 4709. szoláris éve, a 79. 甲子 Jiǎ​zǐ-ciklus1 29. szakasza, amit a Gergely-naptár 2012-ként jegyez.

A sajnos csak töredékes magyarázatokkal fennmaradt 納音 Nàyīn rendszerben minden yang s yin évpárhoz egy-egy költői képet rendeltek, amik képesek egyetlen fogalomban tömöríteni hosszú tekercseket megtöltő tanításokat, természeti analógiákkal kifejezve az adott időszak lényegiségét. Minden ilyen pár első tagja egy yang év, második tagja pedig egy yin év, és tartozik hozzájuk egy „hang” (音 yīn) az öt változási állapot zenei megnyilvánulása közül.

(Rén Chén / Yang Víz Sárkány) és a (Guǐ​ Sì / Yin Víz Kígyó) évpárhoz a „hosszan folyamló víz” (長流水 chángliúshuǐ) metaforáját rendelték, amely egy kiapadhatatlan forrásból folyamatosan áramló vizet takar. Ehhez természetesen a Víz változási állapotának hangja társul.

Year of the Dragon by ~eliz7, deviantART

A következőkben a (Rén) Égi Cselekvő és (Chén) Földi Támasz párosa által meghatározott qi jellemzőit igyekszem felderíteni, útmutatóul az olvasók elé tárni, hogy minél sikeresebben és zökkenőmentesebben élhessék meg 2012 évét.

Újév közeledtével a téma iránt érdeklődők már megszokhatták, hogy több oldal is közzéteszi az előrejelzéseit, jóslatait az elkövetkezendő évvel kapcsolatban. Legtöbbször durva általánosításokkal, hangzatos, de valójában üres kijelentésekkel találkozni. Gyakori, hogy és az adott évet a korábbiakhoz képest sokkal jobbnak tüntetik fel. Nyilvánvalóan nem szerencsés problémákat előrevetíteni, így akár az új esztendőt köszöntő jókívánságként is szolgálhatnak ezek a felmagasztalások, ám legtöbbször pusztán a felületesség termékei és remek köntösként szolgálhatnak a szándékos félrevezetéseknek. Józan, realista megközelítés javallott a tisztánlátáshoz. Kitartó kutatással persze ilyen hangvételű írásokra is rá lehet bukkanni. Olvasóim előtt igyekszem fellebbenteni a fátylat, s bemutatni a babonák mögötti hagyomány valódi arcát.

Boldog Nyúl Évet 2011 Magyarországon 2012. január 23-án, fél kilenc környékén lép át az új esztendőbe, a Yang Víz Sárkány ( Rén Chén) évébe a Hold, ekkor tartják a holdújév ünnepét. Az ünneplés a hagyomány szerint 15 napon át tart, a zárószertartás az ún. Lampion-ünnep (元宵節 Yuánxiāojié), idén február 6-án (hétfőn) kerül rá sor. Már hetekkel újév előtt elkezdődik a szorgos készülődés, a régi év terheitől kézzelfogható formában való megszabadulás: a régi ruhák eladása vagy kidobása, a ház teljes kitakarítása, esetleges újrameszelése s festése, ajándékok készítése, adósságok törlesztése. Holdújév napján még a betegek is igyekeznek erőt venni magukon, mert attól tartanak, hogy ha e nevezetes napon az ágyat nyomják, egész évben betegek maradhatnak. Lelkileg az emberek jókívánságokkal, szerencseszertartásokkal, erényes életvitel kitűzésével, intelmek megfogadásával igyekeznek megtisztulni. No meg persze jókat esznek és isznak közben! A taoista szellemiségben íródó Kíváncsi Szakács blogon a holdújévi szokások ismertetése mellett autentikus recepteket is találhatunk az ünnepi étkek (pl. niangao rizssütemény, jiao-zi tésztabatyu, szecsuáni szezámos tészta vagy épp a mandarinhal) elkészítéséhez.

Carus misztikus táblája; forrás: Wikimedia Commons

P. Carus könyvében szereplő „Titokzatos tábla”
egy teknőc hátán, többek közt a nyolc ősjellel,
a 12 állatjeggyel és Nagy Yü bűvös négyzetével.

A kilences szám jelentős szerepet töltött be az ősi kultúrákban, kapcsolatban állt a mennyei hatalmakkal, esetleg közvetítette azt különféle szimbólumokon keresztül, meghatározott időszerűséget, útmutatásul szolgált a beavatottak számára a világegyetem megértéséhez vezető úton. A kilences számra – pontosabban 1-től 9-ig az egész számokra – épülő, ma ismert metafizikai módszerek közül a legismertebb a kínai Repülő Csillag Feng Shui, illetve a szintén kínai eredetű, de a japánok által újrafelfedezett Kyu Sei Ki-Gaku (九星気学 Kilenc Csillag Ki-tanulmány). Mindkettőnél központi szerepet játszanak a Göncölszekér csillagkép csillagai és a mögöttük rejlő, általuk kifejeződő erők, hatások.
Ez eddig meglehetősen misztikusnak hangzik, ám a módszerek alapelvei matematikai összefüggésekre és csillagászati megfigyelésekre épülnek, tehát az említett hatásokat modellező rendszer nagyon is az ésszerűség talaján áll.

Forrás: http://www.spiritofold.co.uk/past/sticksstaffs.htmMegfigyelhető, hogy a kilences szám számos kultúrkörben hasonló jelentéstartalommal, jelképtársításokkal bír. Előfordul termékenységi és kozmológiai szimbólumként, beavatásoknál és próbatételeknél a fokozatok számaként vagy időegységként (ciklusok). Szinte mindegyik példára találni egy hasonlót vagy ugyanolyat egy másik nép hagyományaiban. Egyetemességének okára talán a modern tudományok adnak választ.

Yin-yang jel a Notitia Dignitatumban (i.sz. V. század); forrás: Wikimedia Commons

Yin-yang jel kései római pajzsdíszeken
(Notitia Dignitatum, i.sz. V. század)

A Legfőbb Elv ábrája (太極圖 Tàijí tú) ma leginkább „yin-yang jel” néven közismert, arról azonban ritkábban esik szó, hogy e jelkép más népek motívumaként is feltűnik – sőt, jó pár száz évvel a kínai első (ismert) előfordulása előtt. Míg a kínai képi ábrázolását a Song-kortól (i.sz. 960-1279) eredeztetik1, addig római pajzsokon hadi jelképként, egy római villa mozaikjában, etruszk boroskancsókon, illetve különféle kelta tárgyakon díszítésként már az i.e. IV-V. századtól kezdve megtalálható ez a jel. Az európai leletek kora némileg kizárja a kínai kulturális eredetet, bár a keletkutatók nem teljesen értenek egyet abban, hogy vajon került-e át szóbeli vagy írásos információ a keleti tanokról nyugatra2.

Forrás: http://ideasmanv2.files.wordpress.com/2007/04/yinyang.jpg?w=780A Yin és Yang közismert ábrája egy fehér és egy fekete cseppszerű alakzat egymást átölelő rajza. Kevésbé ismeretes, hogy ez az ábra egyáltalán nem fekete és fehér színeket alkalmazott eredetileg, hanem kéket és vöröset, amik többek közt a Víz és a Tűz színei is. Ha így tekintünk az ábrára, az máris a fekete-fehér, rugalmatlan látásmódunk felülvizsgálására késztethet minket.

Népszerű tévhit, hogy a Yin és Yang egymást kizáró ellentétek mint nő és férfi, lent és fent, hideg és meleg, sötétség és világosság, éjszaka és nappal stb. Vajon létezhetnek-e ezen párok tagjai önmagukban, vagy inkább csak egymás viszonylatában? Mondhatjuk-e valamiről azt, hogy hideg, ha nem létezik mellette valami, ami meleg? Lehet-e valami fent, ha nem lentről nézzük? Ugyanez igaz a férfi és nő, a világosság és sötétség, éjszaka és nappal és más közismert „ellentétpárokra”.

Könnyű kritikus kétkedéssel szemlélni új, csupán néhány évtizede létező megközelítéseket, ám fel kell tenni a kérdést: vajon az ősi, többszáz vagy többezer éves múlt igazolhatja-e önmagában egy módszer hitelességét? Lehet-e minden hagyományosnak tekintett módszer egyben hiteles is?

Nos, kínai metafizika történelme során több irányzat alakult ki, melyek némelyike olyannyira eltávolodott az alapoktól, hogy elvesztette hitelességét. Amelyek azonban hűek maradtak az alapelvekhez, azok minden bizonnyal a gyakorlatban is sikeresen működő megoldásokkal szolgálhatnak ma is.

Hagyományos megközelítés III.
 

Felmerül a kérdés, hogy mire jó a feng shui, minek a sorselemzés, hisz bármi is a sorsunk, bárhol is éljünk, a döntés a mi kezünkben van... Valóban mi döntünk, ám nem mindegy hogyan. Dönthetünk vakon, pusztán megérzéseinkre hagyatkozva, de dönthetünk a lehetőségeink ismeretében is. Melyik hangzik jobban?

Az Ég és a Föld szolgál keretként, ami ugyan korlátokat szab a lehetőségeinknek, de a döntés továbbra is a miénk, hogy e keretek közt mit teszünk. Tisztában lenni a keretekkel annyi, mint időben bevenni a kanyart. Ha nem ismerjük a korlátainkat, könnyen falakba ütközhetünk, tetteink kudarcba fulladhatnak. Emberi szinten segíthet a család, a baráti kör, a társadalom – ám ha nem tájékozódunk az Ég és a Föld kínálta lehetőségekről, akkor váratlan és olykor legyőzhetetlennek tűnő akadályokkal találhatjuk szembe magunkat.

Hagyományos megközelítés II.


A hiteles vagy hagyományos megoldásokról szóló cikksorozat előző részében rávilágítottam az ún. „népszerű” megközelítések fontos hiányosságára, mégpedig arra, hogy nem veszik figyelembe az Ég-Ember-Föld hármasságát. Pedig a kínai nyelvben már a (három) jele is ezt tükrözi. Hagyományosan a felső vonás képviseli az Eget, az alsó vonás a Földet, a középső vonás pedig az Embert. A Változások könyvének trigramjai és hexagramjai szintén erre az elvre épülnek:

A hiteles megoldásokat alkalmazó mesterek és tanácsadók módszereiket „hagyományos” vagy „klasszikus” jelzőkkel illetik, megkülönböztetve a jobbára csak látszatmegoldásokkal szolgáló ún. „népszerű” megközelítésektől. Miért lehet jobb megoldás a hagyományos alapokon nyugvó gyakorlat a korszerűnek vallott újkeletű praktikáknál? Mik azok a lényeges szempontok, amelyek igazolják a klasszikus módszerek hitelességét?

三-orderA feng shuit és a kínai asztrológiát népszerűsítő ezoterikus műsorokban, magazinokban ritkán esik szó a kínai metafizika legalapvetőbb elvéről, amely az egész kínai gondolkodást, világszemléletet áthatja1. Ez pedig a hármas szemlélet. Kínaiul a 三才 Sān Cái kifejezéssel utalnak a világegyetemben uralkodó három elvre2, amely lehetőségeinket meghatározza. A 三 sān (három) a létezés három szintjére, a világ hármas felosztására (Ég-Ember-Föld) utal, a 才 cái (képesség, adottság) pedig kifejezi e három szinten jelen lévő lehetőségeket.

süti beállítások módosítása